Heti szüret: Itélkezés

Ítélkezés a szenvedés alapja...

minősítés... jó-rossz, vélemények amiken nem múlik semmi...

megszabadulok az ítélkezéstől, szabadulok vele a félelemtől is

nincsenek jó és rossz dolgok, csak dolgok vannak, ezt nagyon nehéz elfogadni, beszélni róla lehet, meg másoknak mondogatni, de ahhoz, hogy állandóan gondolkodó elménk elfogadja ezt a látszólagos képtelenséget nagyon sokat kell meditálni, a dolgok mögé menni, meglátni a kiváltó okot, a kiváltó ok okát...

Zsibbad néha a fejem a körülöttem hemzsegő ítélkezések tengerétől, vannak pillanatok, amikor átcsap a gáton és ideig-óráig belém költözik néhány minősítő gondolat, ítélkezem én is, általában magamban, nem mondom senkinek és mikor észreveszem, kicsit szégyellem magam...

A legdurvább ítéletcunamit a politikai hírekben hallhatunk. Odáig fajulnak az ítéletek, hogy már csoportos félelemkeltésig feszülnek, országok felett ítélkeznek, népcsoportokat bélyegeznek meg, kényszerítik az embert az azonosulásra valamelyik véleménnyel, ítélettel.

Édesapám egésznapos kábeltévécsatorna-hírcsatornák-nézés után néha rám küldi az ítéletcunamiját. Próbálom állni a nyomást, meghallgatom, de érzem, hogy a szavaiból áradó itélkezés-gyűlölethullám, mint egy erős napkitörés megzavarja a fejemben a kommunikációs csatornákat, az energiaellátó rendszereket és szikrák pattognak belül... és ilyenkor ideges leszek, és nagyon zavar ez az idegesség, mert valódi idegességet nem nagyon szoktam megélni. Ebben az idegességben egy tehetetlen düh vegyül, hogy nem tudom átadni egy két mondatban azt, ami megállítaná apám gyülölködését a világgal szemben. Nem tudok mit mondani ilyenkor, úgy érzem amit mondanék az vagy olaj lenne a tűzre, vagy megértés nélkül szállna el a semmibe...Ennyit mondok csak: - Ne gyűlölj már mindenkit légyszíves, ez csak magadnak árt, beteg leszel tőle... De semmi hatása.:(
Átcsap a fejem fölött a verbális árhullám, majd mivel nem vagyok partner, nem kezdek el vitázni egyik ostoba állításával sem, visszamegy a szobájába. Végül is egy kicsit kiengedte az egész nap magába gyűlt gyűlöletet, így talán nem gyűlik benne annyira, hogy ölessen.

Csak apám van rám olyan hatással ami után mélységében kell nagytakarítást végeznem idebent. Kérdezem magamtól, mi az ami felidegesített, miért érzem úgy hogy legszívesebben ráordítanék, hogy vegye észre magát? Talán azért van ez így, mert szeretném ha sokkal tisztábban látná a világot, át tudná érezni azt a felszabadító érzést, amit okozni tud az ítéleteink és ebből születő félelmeink elengedése, tőlük való megszabadulás és mivel képtelen vagyok átadni neki, nincsen rá olyan kifejezésmódom, amit be tudna fogadni, mérgesít, elszomorít.

Már régen felírtam a feladatok közé: Kommunikáció fejlesztés, legyen kéznél olyan kifejezésmód, olyan mondatok, amikkel valódi segítséget tudok nyújtani, olyat, amit be tud fogadni a másik és nem ezo-spiri közhely.

Ne ítélj, mert megítéltetsz - Jézus mondá.. ezen már sokszor átsiklottam, most kicsit ízlelgetem...

Vélemény nélkül is van élet. Vélemény egy fajta ítélet, ott van helyette az ötlet, kreatív gondolat, ezt használom inkább. Tényleg tudok vélemény nélkül élni.

Üres vélemény vagy segítő tanács milyen nagy különbség!

Akkor kérdezhetnéd, hogy nem lehet semmiről se véleményem? Figyeld meg a vélemény hatását, ha előremutató és helyes változást tud előidézni akkor már nem vélemény, hanem ötlet, tanács...

Ártó szándékú vélemény hatását el tudjuk képzelni, az öncélút meg fölösleges hangoztatni.

Másképp gondolom ezt vagy azt, rendben van, megállapítom, és mint a kutyák... ha megenni vagy megdugni nem lehet, akkor lehugyozom és megyek tovább....

Ítélkezés helyett megyek tovább...